Mi a beavatás


Sokszor halljuk ezt a magasabb (vagy mélyebb) tudatszintű emberek vonatkozásában. Titokzatos, misztikus hangulat lengi körül. Vajon lehet-e róla egyszerűen és érthetően beszélni? Lehet.

Bár a tudomány már felismerte azt, hogy a világunk egy gigantikus hologram, talán még nem ismerte fel az emberi aggyal való szoros kapcsolatát. Az emberi agy ugyanis nem más, mint egy biológiai hardver, egy holografikus computer. A beavatások nem mások, mint ennek a hardvernek a fejlesztése.

Gyerekként az ember sokkan intenzívebben használja agyának intuitív féltekéjét. Ám ahogy elkezd iskolába járni, akkor indulnak be azok a folyamatok, amik következtében fejlődik a racionális féltekéje. Mivel a hangsúly áttevődik ide, lassan elkezdődnek beázáródni azok a cellák, amik az Álmokhoz kötik és elkezd a Valóságban élni. A gyermekkori álmok ekkor kezdenek átalakulni olyanokká, mint rendőr, tűzoltó, katona, játékboltban eladó. Lányoknál is meg vannak ezek, ám nem vagyok lány, ezért csak találgatni tudnék. Aztán ahogy felnövünk és nagyobb rálátásunk lesz a felnőtt létre, újabb álmok pakolódnak ezekre, nevezzük őket civilizációs álmoknak. Közben az ember elindul ezeket megvalósítani, amihez szükséges a középiskola és az egyetem.

Akik sikeresek az életben, másképp találkoznak aztán a beavatásokkal, mint akik nem. Az életben elért sikereikkel bizonyítottnak látják annak az útnak a helyességét, amin haladnak és a befolyásuk értékének függvényében juthatnak beavatásokhoz. Ezzel egy olyan rendszer részévé válnak, amiben másoktól kapnak beavatásokat és ezekért a beavatásokért valamilyen ellenszolgáltatás jár. Ezt azok sem ússzák meg, akik nem sikeresek az életben és eljutnak olyan mesterhez, aki szintén képes valakit beavatni. Ellentétben a gazdaggá váló emberekkel itt elsősorban nem földi, hanem égi rendszer részévé válnak, amiért szintén ellenszolgáltatás jár.

Aki képes a beavatásra, gyakorlatilag arra képes, hogy az elméjével kinyisson a másik agyában cellákat. Ennek a gyakorlati következménye valamilyen spirituális képesség. A spirituális képességek olyan tulajdonságok, amikkel az agy emelt szintű interakcióba kerül a hologrammal. Egy adott ember értékét így a lehetséges képességei és a hozzá érkező energiák minősége határozza meg, ami mára üzleti termékké változott. Mivel a spirituális világot a közmegegyezésen alapuló valóságban élők (bizonyítottság híján) elutasítják, így ezeknek a képességeknek az ellopása nem ütközik törvénybe. Bár egy ilyen beavatásnál úgy néz ki, hogy te ezt másoktól kapod, valójában azt kapod, ami amúgy is a tiéd lenne, csak hamarabb. Illetve azt kapod, amihez lehet soha nem is jutnál másképp hozzá, mert magadtól nem érnéd el. Ha pedig részévé váltál a rendszernek, a behódolásodért cserébe hozzád kerülhetnek a másoktól ellopott beavatások. Ha égi megszállás alá kerültél, azzal egy kollektíva részévé válsz, ő az önmagában végrehajtott energiaátviteleket nem is tekinti lopásnak.

Képes lehet-e az ember arra, hogy önmagát avassa be és mentesüljön ezektől? A válasz erre az, hogy igen. Ennek útja a következő. Meg kell szabadulni mindentől és mindenkitől, ami elvonja a figyelmed a meditációtól, vagyis a belső világod felélesztésétől és a magány értékes állapotába kell hozzá kerülni. Úgy értem, hogy évekre. Mivel erre kevesen képesek a mai világban, dübörög az üzlet. Annyira, hogy a spirituális teret uralók már képesek megfigyelni a teret és ha ilyen egyéni úton járó emberre akadnak, kialakult technikáik vannak arra, hogy a képességeikhez férjenek. Azaz a helyzet a várakozásaik szerint reménytelen.

Az ÉlményPark itt jelent meg a semmiből a dobozos verzióval. Mint egy független, objektív és igazságos spirituális keretrendszer, ami teljesen új alapokra épülve egy új világértelmezést vetít. Mivel rugalmas forgatókönyvet követ, ami alkalmazkodik az adott valóságokban kialakult helyzethez, a rendezési folymatban nem biztos, hogy a te régi beavatásaidat juttatja vissza hozzád. Azok kerülnek hozzád, amik a jelenlegi helyzetedhez illenek. A többi már a te dolgod.


Kérdések

A beavatott ember léte normális dolog?
Az ősi időkben ez ugyanolyan részét képezte a mindennapoknak, mint ma a papok, orvosok. Tulajdonképp a papok és az orvosok is beavatott emberek. Mivel a mai világ a bizonyítékokban hisz, a spirituális világ számára viszont ez természetellenes, az ide beavatott emberek léte egyfajta szürke zónában van. Ám egyéni tudatban élünk és a vélemény szabad. Számomra normális, de lehet, hogy számodra nem az.

Te kitől kaptad a beavatásaidat?
Az utam elején még arra kerestem a választ, hogy ez létező dolog-e vagy csak átverés. Vagyis bizonyítékokat gyűjtöttem és eljutottam pár ezoterikus csoportba, ahol átestem ilyen beavatásokon. A helyzet az, hogy ez nem az a műfaj, ahol ezek a dolgok azonnal bizonyítást nyernek. Később jöttem arra rá, hogy az életemben engem ért szerencsés kimentelű súlyos fejsérülések hardveres tuningot jelentettek az agyamnak, amikre ezek a beavatások jelentették a szoftveres tuningot. Amikor pedig végre a magam útjára kerültem, rájöttem, hogy ezek a beavatások a magasabb dimenziók felől érkeznek és akárki foghatja őket, aki eleget foglalkozik önmagával és felkészíti magát rá.

Te is beavatsz embereket? Ha igen, hogyan?
Nem tudom azt, hogy én találtam-e fel az interneten át történő beavatást, ám én létrehoztam egy stabil rendszert rá. A dolog komplexitását nehezen tudnám pár mondatban elmondani, de van olyan eleme, amit igen. Csak figyeld a weboldalaim hátterét. A holoinstall.elmenypark.net és a mandala.elmenypark.net kifejezetten erről szól. Ha pedig az a kérdés, hogy személyesen hogyan, ahhoz elég egy találkozás is. Meg az is, ha mondjuk ott állsz a boltban a pénztárnál előttem vagy mögöttem a sorban.

Harcban állsz még a mesterekkel?
Nem csak velük, közben új lények is érkeztek a megsegítésükre. De vannak, akik a tudatszintem miatt engem már istennek tekintenek. Ugye nem vagyok vallásos, ezért ven ennek egy különös bája.